Célunk, hogy utódaink is büszkén nézhessenek ránk!

Míg Európa-szerte ürülnek ki a templomok és legfeljebb mecsetek épülnek, mi töretlenül visszük tovább őseink hitét, hangzott el kedden, október 6-án, Gonzeczky János plébános emléktáblájánál, a szatmárnémeti Zárda-templom előtt. Ahol az emlékezők ismételten fejet hajtottak a magyarság hősei, az aradi vértanúk előtt.

Gonzeczky János nem is Szatmárnémetiben született (hanem Pesten 1803-ban) és nem is városunkban halt meg, hanem 1849-ben, szülővárosában, ahol kivégezték. Ám Gonzeczky János mégis az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szatmári mártírja, hisz Hám János városépítő püspök irányításával jelentős szerepet játszott Szatmárnémeti életében, többek között a Zárda-templom építésében, amelynek falán tábla őrzi emlékét. Az alig 43 éves papnak azért kellett meghalnia 1849. október 8-án, mert a szabadságharc idején szószékről hirdette Kossuth Lajos kiáltványát, majd később a Habsburgok trónfosztásáról szóló törvényt.

Emléktáblája elé gyűltek kedden mindazok, akik számára fontos az emlékezés, gyökereink, hagyományaink ápolása. Az aradi tizenhárom tábornok kivégzése gyásznap a magyarság történelmében, mégis „nem a múlt felett akarunk fájó, önsajnálatba taszító gondolatokat magunkba gyűjteni, hanem azért állunk itt, mert vértanúink tetteiből, önfeláldozásukból akarunk példát meríteni", fogalmazta meg az emlékezés fontosságát Gnándt Zoltán történelemtanár, tanfelügyelő.

Hasonló gondolatokból merített az ünnepség nyitányán Barta Barnabás, a Székesegyházban szolgáló segédlelkész, aki szerint „nem elég emlékezni, a példaképeket követni kell az élet, Isten, a haza szeretetében". Református kollégája, Király Lajos batizi lelkész Isten áldását kérte a világ minden pontján élő magyarságra.

„Gróf Batthyány miniszterelnök vagy Gonzeczky János mártírhalála példát mutatott a magyarságnak, hogyan kell egy nemzet függetlenségéért, az alkotmányos rendért a végsőkig kiállni, s ha kell, meghalni is azért", kezdte beszédét Kereskényi Gábor. A parlamenti képviselő érdekes és meglepő párhuzamot húzott az aradi vértanú és a nemzet későbbi hősei, az Aranycsapat tagjai között. A hős tábornokok között ugyanis nyolc nem volt magyar származású, míg a sport későbbi hősei - Grosics - Buzánszky, Lóránt (Lipovics), Lantos (Lindenmeyer) - Bozsik, Zakariás (Zakarjan) - Budai II (Bednarik), Kocsis, Hidegkuti (Kaltenbrunner), Puskás (Purczeld), Czibor - között mindössze kettőnek volt magyar neve.

Ami igazán számít, jelentette ki, hogy ki milyen ügyet szolgál, milyen zászló alatt áll. „Mintha semmi nem változott volna 166 év óta itt Erdélyben, a Partiumban. Hisz míg Európa-szerte ürülnek ki a templomok és legfeljebb mecsetek épülnek, mi töretlenül visszük tovább őseink hitét", fogalmazott Kereskényi.

„Akik az együtt szóban hisznek, azok ma már egyre többen vannak. Ez persze zavarja, sőt megrémíti azokat, akiknek ez nem érdekük. Vannak olyanok, akik úgy érzik, ez nem helyes, nekik nem ez a céljuk, így megpróbáltak bomlasztani, de mi hisszük, hogy az aradi 13 eszmeiségéé és nem a megosztó próbálkozásoké a jövő. Azokat rémíti ez meg, akik azt hiszik, hogy egy ehhez hasonló erő célja a rombolás kell legyen. Tévednek! Mi ezzel az erővel építeni fogunk, mint ahogy tettük azt eddig is. Hidakat építünk, olyan hidakat, amelyek mindannyiunk között erősítik és megkönnyítik a kapcsolatot. Hiszen jelenleg itt, Szatmárnémetiben is sokkal több dolog van, ami összeköt bennünket magyarokat, románokat, svábokat, mint ami szétválaszt", zárta beszédét a szatmárnémeti RMDSZ elnöke.

Gnándt Zoltán történelmi kontextusba helyezte Gonzeczky János életét, a magyarok szabadságharcát, a vértanúk hősi halálát. „Hitte, hogy a magyarságnak joga van a szabadsághoz, hitte, hogy csak akkor lesz jövője a magyar hazának, ha van összefogás és van áldozatkészség mindenkiben", méltatta Gonzeczkyt.

„Mi itt ma büszkén, emelt fővel tekinthetünk Gonzeczky Jánosra, az aradi 13 vértanúra, a magyar szabadságharc és forradalom vértanúira, hogy utódaink is büszkék legyenek ránk, nekünk számukra kell hőssé válnunk", kötötte össze a múltat és a jövőt.

Ary Dalma, a Református Gimnázium diákja Ady Endre „Október 6." , Szököcs Zsófia, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója pedig Aranyosi Ervin „Az aradi vértanúk emlékére" című versének elszavalásával tették ünnepibbé a megemlékezést, majd az emlékezés és kegyelet koszorúinak elhelyezése zárta az eseményt.

A megemlékezést a Székesegyház kórusa foglalta keretbe, a hagyományok szerint ugyanis a Szózat eléneklése nyitotta és a Himnusz zárta az ünnepséget.